1%

AZ EGYHÁZKÖZSÉG MAI HELYZETE

Jómagam 1979 óta végzem Kölesden a lelkészi szolgálatot. Elődöm nyugdíjba vonuláskor úgy tűnt, itt már nem kerül betöltésre a lelkészi állás. A hívek aggodalma nem volt teljesen alaptalan, hiszen az egyházmegye már 1975-ben kilátásba helyezte a gyülekezet önállóságának megszüntetését és egy szomszédos gyülekezettel való összevonását anyagi elerőtlenedése és kis lélekszáma miatt. A gyülekezet tagjai azonban nem tudtak beletörődni abba, hogy lelkész nélkül maradjanak. 1979 nyarán az egyházkerület püspökéhez fordultak kérésükkel. Káldy püspök úr látva a gyülekezeti küldöttek elszántságát, és méltányolva a kis gyülekezet élni akarását, az akkori lelkészhiány ellenére a kölesdiek kaptak lelkészt. Így kerültem kölesdre. Szerény javadalmazás mellett nagy igyekezettel kezdtem szolgálatomat. A gyülekezet szeretete átsegített a kezdeti nehézségeken. Szükség is volt erre a lendítő erőre, hisz hamarosan olyan szokatlan ügyek intézésére is rákényszerült a kis gyülekezet, melyek nemcsak egyes presbiterek ellenérzését váltották ki, de feszültté tették az egész közösség légkörét és a gyülekezet egyetértését is megosztották. Mint például a kihalt gyülekezetek épületeinek gondja: akár a lakatlan településen, használaton kívül álló és pusztuló hangosi templom elárverezése és berendezési tárgyainak újra szolgálatba állítása (újrahasznosítása) másik evangélikus gyülekezetekben; vagy a kistormási viharkárt szenvedett templomtorony műemlék jellegű helyreállításának ügye.

Rengeteg energiát fölemésztett a részben - vagy egészen - evangélikus tulajdonú temetőink működtetése: a kihalt kistormási gyülekezet temetője éppúgy, mint a kölesdi reformátusokkal közös temető ügyeinek intézése. Igaztalan rágalmazások mellett nem könnyű a felekezeti és társadalmi békesség megőrzése.

Gyülekeztünk sajnos egyre fogyó gyülekezet. Fábián Imre az 1900-as évek elején még azt írhatta, hogy a gyülekezet lélekszáma 526 fő, 1945-ben már csak 370 lelket számláltak, 1979-ben pedig a szórványokkal együtt 230 evangélikust tudtunk összeírni. 2000-ben a nyilvántartott 150 egyháztagból 80 fő vett részt az anyagi terhek hordozásában. Napjainkban pedig mindössze 117 egyháztagot tartunk számon, akik közül 2005-ben 57 fő vett részt az egyházfenntartásban kölesden és szórványaiban, akiknek jelenleg 65%-a nyugdíjas korú, életkoruk átlaga 63 év.

Az ezredfordulót megelőző évek egyikében gyülekezetünkből tíz egyedülálló idős ember költözött el a gyerekeihez vagy valamelyik idősek otthonába a biztosabbnak vélt szociális gondoskodás esetleg ápolás reményében. Egyre nőtt a gondozásra, segítségre szoruló idős emberek száma. Ezek a tények indították el bennünk egy helyi szeretetotthon kialakításának gondolatát az üresen álló parókia épületében az ezredforduló éveiben. Akkor még úgy véltük, a gyülekezet hogy a volt egyházi ingatlanok kárpótlási összege biztosíthatná tervünk megvalósításának anyagi hátterét. Rövid tájékozódás után azonban hamar be kellett látnunk, hogy gyülekezetünk, - amely egyre inkább létfenntartási gondokkal küzd - képtelen lenne egy otthon működtetésének személyi és anyagi feltételeit biztosítani.

Szomorú tény, hogy a halálozás évről-évre több, mint a születések száma. (Az elmúlt 6 évben összesen négy gyermek és egy felnőtt keresztelésére került sor, megkonfirmáltunk öt gyermeket és egy felnőttet, öt esketési alkalom mellett 20 egyházi temetésünk volt, de az elhalálozásból adódó lélekszám csökenése ennél nagyobb mérvű volt, mert a gyülekezetbe nyilvántartottak közül nem mindenki tartott igényt az egyház igei szolgálatára. Ráadásul az elmúlt 6 évben megkereszteltek közül csak egy gyermek helybeli, a megáldott öt házaspár közül is csak egy vegyespár él gyülekezetünk területén, sőt a megkonfirmáltak sem maradtak itt teljes számban.)
1966 óta különösen nagy a község lélekszámának csökkenése. Ennek egyik oka, hogy kevés a munkalehetőség a községben és környékén. Már az 1980-as évekre gyakorlatilag megszűntek a helyi mezőgazdaságon kívüli munkahelyek. Az önálló kézművesek száma a töredékére csökkent, és a gépesítés miatt visszaesett a mezőgazdaságban foglalkoztaottak száma is. 1980-ban a község 918 aktív keresőjéből már csupán 372 dolgozott az agrár szektorban. A többiek az ipar, a szállítás, hírközlés és kereskedelem területén tevékenykedtek. E munkahelyek azonban nem helyben kínálkoztak, így a lakosság egyre nagyobb része kényszerült napi vagy heti ingázásra, vagy egyszerűen a városba településre megélhetése érdekében a családjával együtt. A gyülekezet lélekszámának csökkenését azis fokozza, hogy a továbbtanuló fiatalok többnyire másutt találnak munkalehetőséget és megélhetést. Nő azok száma is, akik más (nagyobb) településen járatják iskolába 10-14 éves vagy még fiatalabb korú gyermekeiket. Emiatt a gyülekezethez tartozó gyerekek hitoktatása és a közösségbe való beépítése sem egyszerű. Mind ennél fájdalmasabb az, hogy nem csak lélekszámban, hanem hithűségben is megerőtlenedett gyülekezetünk. A templom ma már sokaknak nem az az erős vár, drága hajlék, ami volt valamikor az elődöknek. Jó, ha vasárnaponként a gyülekezet 10-15%-a eljön az istentiszteletre, többségük az idős korosztályhoz tartozik. Bár templomunk 100 éves évfordulójára még megmozdult gyülekezetünk apraja-nagyja. A templom külső és belső tatarozási munkáiban kétkezi segítséggel, vagy adakozással ki-ki erejéhez mérten igyekezett helytállni: a konfirmandus gyerekektől kezdve az idős korú presbiterekig. Ez a nagy tatarozás évekig (1986-1993) tartott, mert csak anyagi lehetőségeink függvényében haladhattunk. - 2003 őszén viszont, amikor templomunk tornyát váratlanul életveszélyessé nyilvánította az építési hatóság, és az azonnali helyreállításra kötelezte gyülekezetünket, már nem akadt kétkezi segítséget felajánló. Így hát a torony azonnal körbekerítését - a közvetlen életveszély elhárítása végett - magam végeztem el. A templom bejáratához ácsolt védőtetőt, majd a torony átépítésének különféle munkáit pedíg arra felkért szakemberek végezték el, nagyrészt közegyházi támogatásból.

A jövőben szeretnénk a gyülekezet jelenlegi lélekszámának és hitéleti igényeinek megfelelő helyiséget kialakítani és működtetni a volt egyházi ingatlanaink kárpótlási összegéből. Bár meglevő ingatlanaink állaga javításra szorul, saját anyagi erőnkből még a legszükségesebbekre sem telik elegendő.

A maroknyivá zsugorodott kölesdi gyülekezetben jelenleg azonban mindennél fontosabbá vált a közösség belső békéjének építése, hitbeli egységének megerősítése, a közösséget bomlasztó és a keretyén lekülettől idegen erők, megnyílvánulások mielőbbi visszaszorítása.
Bárcsak az örökkévalóság távlatából tudnánk szemlélni mindannyian jelen helyzetünket, és hálás örömmel fogadnánk minden olyan lehetőséget, amivel élhetünk mások javára, egymás hitének erősítésére, békességének megteremtésére a kapott bűnbocsánat mértéke szerint. Bárcsak az az indulat lenne bennünk nap mint nap, amely a Krisztus Jézusban is megvolt.

Amikor mindezt őszintén leírom beszámolómban, nem a csüggedés és kétségbeesés hangján teszem, mert a jövő nem a mi nagyon is erőtlen kezünkben van, hanem egy sokkal hatalmasabb, erősebb, átfogóbb kézben, a kegyelmes Istenében. Ő hozta létre kölesdi gyülekezetünket is, Ő hordozza már három évszázad óta derűben és borúban, és az Ő hűséges kezébe van lehelyezve gyülekezetünk jövője.
Mindamellett tisztelettel és szeretettel kérem egyházunk magasabb szintű illetékes vezetőit, amennyiben lehetséges, próbálják végiggondolni azoknak az elnéptelenedő vagy kihaló gyülekezeteknek a helyzetét, akik már ma is létfenntartási gondokkal küzködnek, és saját tulajdonú ingatlanuk fenntartási terhe (kötelező állagmegóvása, biztosítása) vagy temetőnk esetében működtetési gondja meghaladja a helyi közösség erejét, olyannyira, hogy akiknek feladata, elhivatása lenne a közösség belső építése, a hit erősítése és ébresztése, azoknak erre már nem marad ereje, és a hitélet ellehetetlenül.

Szabó Pál
gyülekezeti lelkész