1%

A kölesdi egyházközség területén valamikor két anyaegyház volt, Kölesd és a mára teljesen elnéptelenedett Kistormás.

*Kölesd*

Az evangélikus egyházi élet nyomait, feljegyzések hiányában csak az 1700-as évek elején lehet megállapítani. **Szeniczei Bárány György** 1719-ben iktatta be hivatalába a kölesdi magyar evangélikus egyház megválasztott lelkészét, **Dénes Mihályt**, aki egyben iskolatanítója is volt a gyülekezetnek. Erős és gazdag nem lehetett a gyülekezet, mert 6 év alatt 4 lelkésze volt, úgymint: **Dénes Mihály, Halasi Mihály, Bajomi György** és **Mokry István**. A gyülekezet 1722-ben építette imaházát az alsó és felső Öreg utca sarkán. Kicsiny, de életképes közösségnek kellett lennie, ha tanítóra és lelkészre, imaházra is szüksége volt.
Az új földesúr, **Mercy gróf**, a török háborúk következtében megfogyatkozott lakosság helyére, nagy kiterjedésű uradalmait telepesekkel népesítette be. Elve az volt, hogy egy helységbe egynyelvű és egyvallású emberek kerüljenek. (Így kerültek például Sárszentlőrincre evangélikus magyarok, Kistormásra evangélikus németek.) Kölesden e terve kevésbé sikerült, mert a kétharmad református lakossághoz egyharmad evangélikusság csatlakozott, ennek nagyobb része német, kisebb része magyar volt. Így alakult ki a mezővárosi rangot nyert település nyelvi és vallási sokszínűsége. 1725-ben Darmstadt és Nassau vidékéről **Tonsoris Miklós** lelkésszel együtt 69 német család érkezett Kölesdre. Egy részük itt telepedett le, a többségük azonban a szomszédos Kistormás majorban. Ő lett a gyülekezet lelkésze, de csak rövid időre. Egy ideig a Kistormásra települt németek is átjártak a kölesdi imaházba, de az akkori nemzetiségi ellentétek miatt Tonsoris lelkész és több német család Kistormásra települt. Így a gyülekezet újra legyengült, 1794-ig saját lelkésze sem volt. Jellemző, hogy a Kölesden látogatást tett pécsi római katolikus püspök 1742-ben bezáratta az evangélikus imaházat. Mivel Kistormáson többen voltak az evangélikusok, 1777-ben ők engedélyt kaptak templom építésére.
Szomorú időszak következett a katolikus egyház alárendeltségében élő, kétszeresen nehéz helyzetű kölesdi evangélikusokra. Csak 1784-től kezdve javult a helyzetük. II. József türelmi rendelete nyomán ekkor tették meg az első lépéseket önállóságuk kivívása felé. 1787-től maradtak fenn az anyakönyvek. Hosszú utánjárással a mai paplak telkén felépítettek egy imaházat és iskolát, mely utóbbit később paplakká alakították át, miután új iskolát és tanítólakást építettek. A türelmi rendelet megjelenése után ez az idő a gyülekezet erősödésének ideje. 1794-ben a gyülekezet **Hitting András** személyében lelkész-tanítót választott. Helyére 4 év múltán **Hermann Márton** került, aki különálló épületet emeltetett iskola céljára. 65 évi szolgálat után bővíteniük kellett a kis imaházat, mely így 17 m hosszú és 5 m széles, igénytelen gerendás, alacsony nádfedeles épület lett, mégis mintegy 100 évig, 1893-ig imaházként szolgált.
Hermann halála után 1829-ben **ifj. Lágler György** vette át a helyét. 1832-ben Kölesd anyaegyházközséggé vált, Lágler György lett az első lelkésze, aki 1873-ig szolgált. 1862-ben **Haubner Máté szuperintendens** járt Kölesden canonica vizitatión. Kifogásolta az egyházi épületeket, elsősorban az imaházat. Hiányolta a tornyot. *"Megváratik - mondja a jegyzőkönyv - a gyülekezet vallásos buzgóságától, hogy egyéb gyülekezetek példáját követve, imaházának e rég nélkülözött ékességét megszerzendi."* Ez nem történt meg, mert ekkor már ott élt a gyülekezetben a templomépítés vágya. - Ebben az időben azonban ismét a nyelvi kérdés zavarta meg a gyülekezet egységét. Egy 1860-ból való, az espereshez intézett levélben írják: *"Németajkú hitrokonaink annyira megmagyarosodtak, hogy jelenleg már csak néhány öregek értik kellőleg a német nyelvet, a fiatalabb nemzedék pedig azt éppen nem érti. Általában pedig egyetlen német származású tagja sincs gyülekezetünknek, mely a magyar nyelvet jól nem értené és a magyar istentiszteleten is részt nem vehetne."* Viszont úgy látszik, volt egy német érzelmű ellenzék, mely ellenállást tanúsított az istentiszteleti magyar nyelv előretörésével szemben. Ezért a levél írói szeretnék, ha az esperes kiszállna, hogy elsimítsa a nehézségeket.
Lágler György után a fia: **Lágler Sándor** következett, aki 1873-tól 1911-ig szolgált Kölesden. Életükről, munkájukról kevés feljegyzés maradt fenn, de bizonyos, hogy közel egy évszázados hűséges szolgálatuk a gyülekezet lelki emelkedését jelentette. Lágler Sándor egyházi irodalmi tevékenységet is folytatott, mert református kollégájával: **Kálmán Dezsővel** együtt szerkesztette a *Protestáns Pap* című lelkészi folyóiratot. Lágler György és fia, Sándor a kölesdi temetőben alusszák síri álmukat.
Lágler Sándor kölesdi szolgálatának egyik nagy eseménye a templomépítés. Már édesapja idején, 1870-ben megindult az önkéntes adakozás a templomra. Az alap növekedett, mikor a gyülekezet egy emeletes malmot vett meg, melyet később lebontott és az épületanyagot értékesítette. Az alap az adományokkal egyre növekedett. Közben azonban az 1880-as évek elején új iskolát is kellett építeni, mert a régi elavult. Az alap növekedésének meggyorsítására 1888-ban elhatározták, hogy 10 évre elosztva kivetik az építési költséget. Ugyanakkor a gyülekezet néhány tagja gyűjtő útra indult több evangélikus gyülekezetbe. Gyámintézeti segélyt is kaptak, így 1890-ben közel 10 ezer Ft volt a templomépítési alap, ami tekintélyes összeg, ha arra gondolunk, hogy a templom 16 ezer Ft-ba került. A gyülekezet pályázati hirdetésére jelentkező nyolc pályázó közül Francsek Imre budapesti építészmérnök tervét fogadták el. 1892. június 13-án alapkőletétel volt, 1893. november 12-én, **Luther Márton** neve napján ünnepélyes templomszentelés. **Karsay Sándor** püspök idős kora és betegsége miatt Bauer Adolf főesperest bízta meg a templom felszentelésével. A szószéki szolgálatot **Sántha Károly** sárszentlőrinci lelkész, neves énekköltő végezte. A gyülekezet elbúcsúzott öreg imaházától és felvonult a templomba. Teljesült hő vágya. 23 évi küszködés után felépült neogótikus, 300 férőhelyes szép temploma. Azóta a templom és a gyülekezet nehéz időket élt át. Két világháború kegyetlen vihara zúgott el felette. A hősök emléktáblái jelzik, hogy mennyi áldozatot követeltek ezek a háborúk. A templom építése óta nagyobb vállalkozása volt a gyülekezetnek, hogy **Fábián Imre** lelkésszé választása után 1911-ben a régi, alacsony, nádfedeles, részben imaházból lett parókiát az akkori viszonyokhoz mérten modernizálta. 1943-ban és 1966-ban a templomon külső tatarozást végeztek. Ez utóbbit az LVSZ nagylelkű adománya tette lehetővé. Ekkor cserélték ki a torony csúcsán lévő buzogányokat a kereszttel.
A gyülekezetben Lágler Sándor után elég gyakran váltakoztak a lelkészek. A kölesdi gyülekezet mindig is kis gyülekezet volt a szomszédos nagy német gyülekezetekhez viszonyítva. **Fábián Imre** (1911-1921) 10 évi szolgálat után Sárszentlőrincre, utóda, **Pass László** (1921-1932) ugyanannyi szolgálat után Debrecenbe ment. **Mohácsy László** rövid (1932-1933) szolgálata után **Farkas Zoltán (1933-1937), majd Havasi Dezső** (1937-1944) volt a lelkész. 1945-től 1979-ig **Mogyorósy Gyula** nyugdíjba vonulásáig látta el itt, Kölesden és a hozzá tartozó szórványokban a lelkészi szolgálatot. Azóta **Szabó Pál** a lelkész.

*Kistormás*

A kistormási gyülekezet a hesseni betelepülőkből alakult, amikor **Tonsoris Miklós** lelkész 1724-ben Kölesdről oda telepedett. Ekkortól maradtak fenn az anyakönyvek is. 1728-ig maradt Kistormáson, majd 1733 és 1739 között újra itt szolgált haláláig. Közben 1730 és 1733 között Gaupp Jakab Frigyes a gyülekezet lelkésze. 1733 és 1739 között újra **Tonsoris Miklós**, majd 1739 és 1743 közöttWalther Rudolf szolgált itt. 1743 és 1749 között **Szeniczei Bárány István, majd 1749-től 1761-ig Schneller Teofil Keresztély** volt a lelkész. A következő években rövid ideig **Graskovitz András (1761), Petrotzy András** (1761-1763) és Pauer Ferenc (1763-1764) szolgált itt, majd **Szeniczei Bárány Gábor (1764-1769), Miskei József** (1769-1779) és **Jelenik Mihály** (1779-1783). Az ezutáni időben sokkal hosszabban itt szolgáló lelkészek következnek: id. **Lágler György (1783-1841), Lágler Sámuel (1841-1879), id. Reichert Gyula (1880-1919), Grosz János** (1919-1952). Ő volt az utolső helyben lakó lelkész. 1952-ben nyugalomba vonul, de néhány évig még tovább szolgált. Az egykor virágzó gyülekezetet ezután a kölesdi lelkészek gondozták, név szerint **Mogyorósy Gyula ill. Szabó Pál**. A Kistormási gyülekezet mára teljesen kihalt.